Gong Idő

Gong Idő

 

„Nem ironikus, hogy mindenre megtanítjuk a diákokat, kivéve önmaguk megismerésére? Pedig egyszerű. Minden iskolában be kellene vezetni a „Quiet Time” (Csendes Idő-t, illetve, ahogy én nevezem: a Gong Idő)”

– Carlos Garcia, a San Francisco Unified School District

 

Egy hírhedt középiskola

 

San Francisco, Visitacion Valley középiskolája hírhedten katasztrofálisnak számított 2007-ig. Jobb, ha elkerülted még a környékét is! Mindennaposak voltak a késelések, pisztolylövések, a gyerekek drogoztak, ittak…

Egyetlen gyermek nem volt, aki legalább egy közeli rokonát ne veszítette volna el közelharcban, verekedés, vagy gyilkosság által… Így az iskolában állandó gyász-szakosztály működött.

A tanárok körében 40 %-kal volt magasabb a felmondási arány, mint bármely más szakmában. A pályakezdők közel 50 %-a öt éven belül elhagyta  a pályát.

A rendbontó diákokat gyakran hetekre felfüggesztették*, (még inkább növelve ezzel lemaradásukat).

Természetesen továbbtanulásról szó nem volt. A diákok közül gyakorlatilag senki nem folytatta tanulmányait.

 

Örök tanulás

 

S hogy mindezt honnan tudom? Képzeld, ez év júniusában részt vettem a Szedlacsek Katalin által szervezett és vezetett Hangpancsi® tanfolyamon.

Egy egész arzenál hangszerrel találkoztam ott – és bár mind kifinomult és gyönyörűen zengő,  – megmondom neked egész nyíltan, nekem a gong a kedvencem! Kérlek, ne kérdezd, miért! Valahogy annyira hozzám szól, velem rezeg!

Szóval, itt, ezen a tanfolyamon hallottam először erről az úgynevezett „Quiet Time”- ról.

 

A Gong Idő lényege

 

Minden nap kétszer, megzengetnek egy gongot az iskolában, majd felkérték a gyermekeket, amint meghallják a gongot, álljanak meg egy pillanatra és figyeljenek magukra. Figyeljenek befelé. Teljesen mindegy, hogy épp a tanteremben, az udvaron, a folyosón vagy az étkezdében vannak, álljanak meg és csendesedjenek el, semmi másra, mint önmagukra figyeljenek.

 

Így kezdődött. Aztán, 2007-ben, transzcendentális meditációt is bevezették ebben az iskolában. Naponta kétszer, 15 percre, amint a képzett TM megszólaltatja a hangot, mindenki, a tanárokat is beleértve elcsendesedik, meditál.

 

Barry O’Driscoll, az iskola Testnevelés Tanszékének vezetője meglehetősen szkeptikus volt a programmal kapcsolatban.

„Annyi mindent kipróbáltunk már. Olyan régóta szeretnénk segíteni ezeknek a gyerekeknek, de semmi sem vált be igazán az idők folyamán.”

Szerencsére adtak egy esélyt a „Quiet Time” programnak.

 

A Gong Idő eredményei

 

2007-ben, tehát a „Quiet Time” bevezetésének évében, a felfüggesztések* számra 45%-kal esett vissza. 2009-10-ben 98% volt a megjelenési arány (az egyik legmagasabb a városban) és mára a diákok 20 %-a a helyi elit gimnáziumban (Lowell) folytatja tanulmányait.

 

Boldogság

 

Ami pedig a legfontosabb: a „California Healthy Kids Survey” kutatása szerint, pontosan ebben az iskolában, a Visitacion Valley-ben a legboldogabbak a gyermekek egész San Francisco-ban!

 

További részleteket olvashatsz a következő oldalakon:

 

https://www.davidlynchfoundation.org/pdf/Quiet-Time-Brochure.pdf

 

https://www.theguardian.com/teacher-network/2015/nov/24/san-franciscos-toughest-schools-transformed-meditation

 

Kiemelt tartalmaim

Ezek is érdekelhetnek...

A Monotónia Gyilkosa

A Monotónia Gyilkosa

A Monotónia Gyilkosa avagy, az elégedetlenség ellenszere. A verejtékcseppben megcsillanó napsugár. A Motiváció Művészete. „Szárnyakat adnék egy gyermeknek, de hagynám, hogy maga tanuljon meg repülni.”

Tovább olvasom »
Megújulás

Megújulás

Neked mit jelent a Megújulás? Nekem elég sokfélét. Most azonban, a június, valahogy a Megújulás hónapja az életemben. Nézd, itt van mindjárt ez az oldal!

Tovább olvasom »
Anyák és lányaik

Anyák és lányaik

Anyák és lányaik Anyák és lányaik cimű irásom az anya-leány kapcsolatról. Mondd! Te hogy vagy anyukáddal? Milyen kapcsolatot táplálsz vele? Tudod, azt sohasem hittem, hogy

Tovább olvasom »
Te miért csinálod?

Te miért csinálod?

Te miért csinálod?   Te miért csinálod? című írásomban arra kérlek, fedezd fel a gyökereket! Áss minél mélyebbre, hogy megtudd, miért csinálod azt, amit.  

Tovább olvasom »

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.