A Három Unokatestvér

A Három Unokatestvér

 

A Három Unokatestvér című írásom a változásról, valamint arról ad számot, hogy apróságok mennyire megváltoztatják külsőnket és bensőnket – hosszú távon.

 

Egy idősebb házaspárról szólok most, kik boldog nagypapa – nagymama létükben, csodálattal figyelik három felnőtt gyermekük és hét unokájuk sorsát.

 

Mikor én az unokákat megismertem, a legfiatalabb tíz éves volt, a legidősebb pedig tizenhét. Ugyanabból a családból indultak, azonos elveket hallottak, szüleik, nagyszüleik életét, értékrendjét látták és tapasztalták.

 

Amiről azonban most beszélni szeretnék, az pontosan az a különbség, amely akkor indult el, mikor a szülői házból elkerültek. Hogy milyen kevés, látszólag apróság hova vezet hosszú távon.

 

Pedig itt most életük mindössze két terültéről írok: a testmozgás és az étkezés fontosságáról. És arról, hogy mennyire fontos, milyen párt választunk magunknak!

 

Gabriella

 

A legidősebb leány unoka, Gabriella, 10 éves korában teniszezni kezdett.  Az egész világot a sporton keresztül élte meg, minden szabadidejét a teniszpályán töltötte, még a téli futóedzéseket is olyannyira élvezte, hogy gyakran a tanulás rovására ment.

 

Karcsú volt, izmos, vállas, ugyanakkor nőies.

 

Étkeit tekintve mindig válogatós volt. Világéletében csak a színhúst szerette, huszonéves korára pedig kiderült, ő olyasmit, hogy pörkölt vagy töltött káposzta életében nem enne, ha rajta múlna. Egy ideig rajta is múlt, úgyhogy leginkább salátákat, zöldségeket, magvakat, gyümölcsöket, joghurtot fogyasztott.

 

Emlékszem azokra az időkre, jó volt ránézni! Mosolygós arcára, sudár termetére, deli alakjára! Olyan egész volt. Olyan összeszedett. Csinos és kiegyensúlyozott.

 

Ádám

 

Tőle négy évvel fiatalabb unokaöccse, Ádám, szintén fiatalon megtalálta a maga sportját.  Éveken át kajakozni járt, egyesületben is, de ahogy cseperedett egyre többször kiment barátaival, osztálytársaival is evezni.

 

Deltás vállával, magas, izmos alkatával – nem mellesleg – jóvágású arcával, hamar a lányok kedvence lett. Válogatott is közülük szépen!

 

Evésével, azon túl, hogy mindig is keveset fogyasztott, nem volt baj. Azt a keveset lassan, jóízűen elfalatozta, a nehéz ételektől azonban undorodott.

 

Viktória

 

A harmadik unokatestvér, Viktória sorsát megnehezítette az, amit örökölt. Pici korától dundi, zömök, kövér kislány volt. Igaz, állandóan evett, mindent, válogatás nélkül. Ráadásul imádta az édességet, és a kifejezetten nehéz, zsíros ételeket. A cukros üdítőket is kikövetelte magának, mert a kislány igyekeztetét, szorgalmát, kiváló tanulmányi eredményeit ezzel honorálták szülei.

 

Karatézott ő becsülettel, sőt futott, kerékpározott esténként, mégpedig önszántából; súlyfeleslegétől azonban sehogyan sem tudott megszabadulni.

 

A Három Unokatestvér változása

 

Úgy hiszem, a dolgok akkor kezdtek megváltozni, és külön irányba fordulni, mikor szép sorjában mindannyian megállapodtak egy-egy partner mellett.

 

A „másik” Gabriella

 

Gabriella férjhez ment. Egy roppant kedves, figyelmes, jószándékú és pozitív lelkületű fiatalemberhez. Az egyetlen fura tényező, mely sehogyan sem illett a képbe, alacsony, már fiatalon hízásnak indult alkata és sportokhoz fűződő ellenszenve volt. No meg, az ízlése. Merthogy ő igen szerette, szereti mind a mai napig a kocsonyát, a pacal- és körömpörköltet. Igényli is a sok munka után a meleg vacsorát minden este…

 

Mégis összekerültek, azóta is együtt élnek.

 

A sport lecsökkent Gabriella életében, időnként játszik még de csak úgy hébe-hóba, amúgy kutyafuttában. Férje kedvéért és kérésére szinte minden áldott nap főz. Pörköltet, babgulyást, miegymást…

 

Húsz év alatt, több mint húsz kilót hízott. Odalett karcsú, csinos termete… Ledolgozza a napi nyolc órát, végignézi a férjével a sorozatokat a televízióban, másnap pedig kezdődik minden előlről.

 

A „változatlan” Ádám

 

Ádám nem sokat változott.

 

Megnősült, egy tűzrőlpattant, házias fiatal hölgyet vett el, aki maga nem sokat sportol, ám Ádámot állandóan lelkesíti, bátorítja, motiválja, hogy fel ne hagyjon a testmozgással! Isteni, nagyon egyszerű és nagyon egészséges ételeket készít, roppant figyel az alapanyagok minőségére és az étkek kalóriatartalmára.

 

Ádám – munka mellett – szorgalmasan kajakozik, plusz túrázni, hegyet mászni jár barátaival, továbbra is rendszeresen edzi testét.

 

Karcsú, sudár, izmos.

 

A „megújult” Viktória

 

Érdekes. Adottságai és öröklött termete dacára, Viktória, egy igazán jó nő lett. A tőle jóval idősebb, elvált férfi, meglátta benne a szépet már akkor, amikor Viktória még egy elhízott leányka volt.

 

Idővel össze is költöztek. A férfi minden alkalommal megdícsérte Viktóriát, ha a szokásosnál valamivel kevesebbet evett. Köszönetet mondott minden este, amikor valamiféle könnyedebb vacsorával várta. Rendszeresen elvitte táncolni, amit – mint kiderült – Viktória nagyon élvezett. Évek óta járnak kirándulni, kéz a kézben sétálni.

 

Viktória ragyog, vékony, karcsú, csinos.

 

Kérlek, nézd meg, Te mit tehetsz magadért! Egy másik, rövidebb történetet találsz itt:

Az Úszó Bácsi (eszterhejja.com)

http:www.eszterhejja.com/az-uszo-bacsi/

 

Kiemelt tartalmaim

Ezek is érdekelhetnek...

A Monotónia Gyilkosa

A Monotónia Gyilkosa

A Monotónia Gyilkosa avagy, az elégedetlenség ellenszere. A verejtékcseppben megcsillanó napsugár. A Motiváció Művészete. „Szárnyakat adnék egy gyermeknek, de hagynám, hogy maga tanuljon meg repülni.”

Tovább olvasom »
Megújulás

Megújulás

Neked mit jelent a Megújulás? Nekem elég sokfélét. Most azonban, a június, valahogy a Megújulás hónapja az életemben. Nézd, itt van mindjárt ez az oldal!

Tovább olvasom »
Anyák és lányaik

Anyák és lányaik

Anyák és lányaik Anyák és lányaik cimű irásom az anya-leány kapcsolatról. Mondd! Te hogy vagy anyukáddal? Milyen kapcsolatot táplálsz vele? Tudod, azt sohasem hittem, hogy

Tovább olvasom »
Te miért csinálod?

Te miért csinálod?

Te miért csinálod?   Te miért csinálod? című írásomban arra kérlek, fedezd fel a gyökereket! Áss minél mélyebbre, hogy megtudd, miért csinálod azt, amit.  

Tovább olvasom »

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.